|
|
|
Hírek
»Új honlap
Kedves látogatók! Ezen honlap tartalma már nem módosul, az újonnan elkészített honlap a http://dfp.dweb.hu weboldalon érhető el.
»Daewoo helyett Chevrolet?
A dél-koreai autók hamarosan új nevet kapnak Közép- és Kelet-Európa egyes országaiban, sőt, az is előfordulhat, hogy egész Európában eltűnnek a Daewoo modellek, lehetetlenné téve, hogy egyforma márkájú autónk, mikrohullámú sütőnk, televíziónk és számítógép-monitorunk legyen.
Az első körben Romániában, Lengyelországban, Bulgáriában, Ukrajnában és Törökországban kerül az eddigi Daewoo modellekre a Chevrolet márkajelzés, a régió többi országában pedig néhány évvel később, a következő modellváltási ciklus alkalmával történik meg a névcsere. A GM Daewoo Europe igazgatója, Erhard Sprangler elmondta, hogy a Daewoo és a GM Daewoo elnevezés nem válik igazán külön a vásárlók fejében, ezért tartják szükségesnek az új márkanév bevezetését. Számos piacon, így az Egyesült Államokban és Japánban már nem Daewooként, hanem Chevrolet vagy Suzuki márkanéven forgalmazzák a Daewoo modelljeit, de eddig úgy tűnt, hogy Európában minden marad a régiben. Most viszont úgy hírlik, hogy a GM távlati terveiben nem szerepel Daewoo márkájú autók forgalmazása Dél-Korea határain kívül, így a koreai üzemek exporttermékeit 2010-tól már kizárólag idegen márkajelzésekkel kínálják világszerte. Sprangler ezt a hírt nem erősítette meg, mondván, hogy további döntéseket csak a Kelet-Európában a közeli jövőben megszerezhető tapasztalatok birtokában hozhatnak.
A Chevrolet márkanév európai bevezetése egyébként érdekes belső ellentéteket szülhet a GM-en belül: a szintén a GM érdekeltségi körébe tartozó Opel - legalábbis időlegesen - belső konkurenciát kaphat, bár korábbi hírekből úgy tudjuk, hogy a rüsselsheimi központú gyártó egyes kisebb modelljeinek gyártásával le is állhat, átengedve a terepet a Daewoo népszerű kisautóinak.
Forrás :: Totalcar.hu |

|
»Daewoo Lacetti Frankfurtban
A GM-Daewoo Európában tartja az új kompakt modell világpremierjét. A Lacetti gyakorlatilag a Nubira ötajtós változata, ami már a nevéből is kiderül: Dél-Koreában a négyajtós modell is a Lacetti névre hallgat. Úgy látszik, a Daewoonál rájöttek, hogy nem elég egyszerűen levágni a csomagtartót a négyajtósról, ahogy a korábbi sorozatnál tették, ezért az autó eleje és hátulja is jelentős áttervezésen esett át. Fura mód ez azzal jár, hogy a Lacetti orráról hiányzik a jellegzetes, három osztatú hűtőrács, helyette a Kalosnál megszokott, kissé jellegtelen vízszintesen kettéosztott formával találkozhatunk. Az összhatás - hála az ItalDesign közreműködésének - egész egységes és kellemes, bár a gömbölyded orr-rész és a Nubirából megmaradt éles oldalvonal elég erős kontrasztot alkot. A karosszéria egyik fő erénye a sajtóközlemény szerint a nagyméretű lábtér, a csomagtartó mérete viszont nem különösebben megdöbbentő, összesen 275 liternyi motyó pakolható bele.
A típus három motorváltozattal mutatkozik be. Az alapváltozatban 1,4 literes 92 lóerős motort találunk, amely az adatok alapján egészen jól mozgatja a 4,295 méteres karosszériát: az autó 11,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, és akár 172 km/h sebességre is képes. Az autó átlagfogyasztása 7,2 liter 100 km--en, bár a sajtóközlemény szerint ez csak előzetes adat. A másik két motort a Nubirában is megtaláljuk. Az 1,6 literes 109 lóeros, ezzel a gyorsulás 100 km/h-ra 10,7 másodperc alatt lehetséges, a végsebesség 187 km/h, a fogyasztás vegyes ciklusban 7,1 liter. A csúcsmodellbe az 1,8 literes 122 lóeros négyhengeres kerül, amely 9,5 másodperc alatt képes az autót 100 km/h-ra gyorsítani, sebessége elérheti a 194 km/h-t, az átlagfogyasztása pedig 100 km-en 7,5 liter. Az utóbbi két motorváltozathoz az ötsebességes kézi váltó mellett négysebességes automata is rendelhető. Mivel a típus tervezésekor elsősorban az európai piac igényeit vették figyelembe, ezért a futómű hangolását egy angol cégre, a Milbrookra bízták, amely korábban már a Nubira európai változatának átdolgozásában is részt vett, így a Lacettit a gyáriak szerint meglehetősen feszes rugózás és biztos úttartás jellemzi.
A típus a tervek szerint 2004 februárjában kerül az autókereskedőkhöz, a cég ígérete szerint kategóriájában határozottan kedvező áron és gazdag felszereltséggel.
Forrás :: Totalcar.hu |


|
»Sportos Daewoo Kalos a láthatáron?
A Kalos Blue nem csak kívülről különbözik az alapjául szolgáló SX-tol: az átalakítások igazi kis GTI-t varázsoltak a koreai kisautóból. A motorhoz és az erőátvitelhez ugyan nem nyúltak, de nem csupán az új, a Kalosnak harciasabb külsőt kölcsönző lökhárítók, nagyméretű alufelnik és a krómozott kipufogóvég jelent változást, hanem a futóművet is alaposan áthangolták.
A hasmagasság 25 mm-rel csökkent, a keményebb rugók és csillapítók pedig némi kényelmetlenség árán az eddigieknél sokkal jobb kanyarvételi tulajdonságokkal ruházták fel az autót. A belső tér is hemzseg a sportos kiegészítőktől: a száguldozáshoz szükséges hangulatot egyebek közt bőr sportkormánnyal, alumínium betétekkel és fém taposólemezekkel igyekeztek megteremteni a tervezők.
A Blue egyelőre csak Nagy-Britanniában lesz kapható, és eddig nem sikerült megtudnunk, hogy az autó Európa többi részén is megjelenik-e a későbbiekben, de ha igen, akkor nagy valószínűséggel mintegy 10 %-kal lesz drágább, mint az azonos, 93 lóeros 1,4 literes motorral felszerelt és hasonló menetteljesítményekre képes SX változat.
Forrás :: Totalcar.hu |



|
|